1. fejezet - Rémálmok
Kedves naplóm!
Egyre inkább szeretném azt hinni, hogy ők még élnek valahol, csak én nem tudom, merre lehetnek. Szeretném azt hinni, hogy még megvédhetnek és mellettem lehetnek, de minden egyes éjszakával csökken ennek az esélye. Nem láthatom többé őket, csak az emlékeimben élnek. Ha bármit is tehetnék, hogy újra éljenek megtenném. Nem tudom még hogyan, de megtenném. Jelenleg még arra sincs erőm, hogy felkeljek az ágyamból és lemásszak az emeletről a konyhába vacsizni. A sok-sok álom, ami tulajdonképpen rémálom felemészt. Furcsa módon nem a szüleim, hanem én szerepelek mindegyikben. A ruháim szét szaggatva, mintha valami megtámadott volna. A hajam tiszta kóc és homok meg fűszálak vannak benne. Nem tudom mért, de kezdem azt hinni, megőrülök. Szükségem van egy kis magányra. . .
1. nap
Sötét van és én egyedül sétálok az erdőben a barna bőrdzsekimben, egy vékony felsőben és egy fekete nadrágban. A szél mikor bejut a dzsekim alá emlékeztet az idő múlására, de a hideget nem érzem. Már kezdem azt hinni, hogy csak én vagyok az erdőben, de ekkor megcáfolja valami ezt a teóriám. Valami halk léptekkel halad felém, abban a reményben, hogy valami árt tehet bennem. Aztán rájövök, hogy mennyire erős vagyok és egy gyenge mozdulattal lelököm magamról. Aztán egy srác arca jelenik meg előttem kirángatva a rémálom közepéből. Csakis az ő arcát látom. Éles vonásai, fekete haja ahogy a szemébe lóg. Aztán meg minden darabjaira hullik és érzem, ahogy felébredek és a nap besüt az ablakokon, amik a szobáma teszik világosabbá.
2. nap
Egy disco melleletti kis zsákutcában vagyok, ahol a kukákat már telerakták szeméttel. Még a kukák mellett is szemetes zsákok sorakoznak. Néhol akad pár üres doboz és pár rekesz mellettük. A következő egy pecben olyasmi történt, ami velem még soha. Egy srác jött ki a hátsó ajtón és meglátott. Én azonban gyorsan a falhoz nyomtam és a nyakába haraptam. Az utolsóemlékem már csak az, ahogy a vére az ereimen keresztül száguldott a testemben.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés